• 2023-12-01

A versenyzők, kísérőik és a rendezvényen megjelent cégek képviselői a Jövőmentő misszióból kaphattak ízelítőt.

Óriási érdeklődés mellett, a Piarista Kilátó Központ részvételével rendezték meg a  második Profi-T-Ability Országos Bajnokság döntőjét. A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja szervezésében, a  Budapest Airport 1-es Terminálján megvalósult eseményen 7 régió 64 szakképző intézményének diákja mérte össze tudását, illetve a döntővel párhuzamosan rendezték meg a XI. Országos Logisztikai Csapatbajnokság második fordulóját is. A versenyeket kísérő élményalapú kapcsolódást elősegítő programpalettán a Kilátó Jövőmentő misszió elnevezésű foglalkozásával jelent meg: a versenykörök szüneteiben lazítani vágyó diákok, az őket kísérő oktatók, szülők, valamint a megjelent vállalatok képviselői három asztalnál próbálhatták ki magukat STEAM fókuszú, saját fejlesztésű programunkon. Köszönjük a meghívást a szervezőknek, gratulálunk a győzteseknek, és minden résztvevőnek!
A programról bővebb információ elérhető a linkre kattintva.