• 2023-11-27

A Pressley Ridge NoBadKid elnevezésű programján vettek részt kollégáink.

Kétnapos módszertani fejlesztés keretében bővíthették tudásukat a Piarista Kilátó Központ szakemberei. Kollégáink határon túli partnerszervezetek szakembereivel együtt vettek részt a Pressley Ridge NoBadKid elnevezésű programján. Az élménypedagógiai elemekkel megvalósult alkalmon olyan módszereket ismerhettek meg, amelyek kifejezetten a beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiatalok támogatására szolgálnak. Elsajátíthatták a trauma-tudatos szemlélet alapjait, és a zavaró viselkedés okaként fellelhető esetleges traumák feltárásának és kezelésének lehetőségeit. A Pressley Ridge 1832 óta foglalkozik gyerekek és családok segítésével. A nemzetközi szervezet az Egyesült Államokból indult, Európában Magyarország mellett még Portugáliában folytat tevékenységet. Magyarországon 2003 óta a viselkedésük miatt „problémásnak” bélyegzett gyerekek és fiatalok oktatását, segítését, gondozását végzik úgy, hogy mindeközben kiemelt figyelmet fordítanak a családokkal, a nevelőkkel és a pedagógusokkal való együttműködésre, a velük való közös munkára.