• 2020-12-31

 

Summázva a 2020-as év premierekkel, tanulással, fejlődéssel, újratervezéssel tarkított volt és nekünk, a Piarista Kilátó Központban hangsúlyosan a gyerekekről, fiatalokról szólt. Az év eleji költözéssel a váci ferences kolostor épületébe, az első, életpálya-robotika tematikájú, saját fejlesztésű Digitális alkotónapok öt napos programmal, a váci Piarista Gimnáziumban, valamint a gödi Piarista Szakképző Iskolában folytatódó életpálya-építést támogató foglalkozásokkal és persze a járvány időszakában is zavartalanul bonyolódó egyéni tanácsadási folyamatainkkal. A Kilátó épületének átadó ünnepségével, a koronavírus miatt az online térbe kényszerült nagyszabású programok, mint a Piarista imanap, a Szakképzési tanévnyitó értekezlet vagy minden idők első váci Egyházmegyei papi rekollekciójának befogadásával és közvetítésével, valamint az első, kilátós részvétellel, szintén a digitális térben megvalósult Kutatók Éjszakájával. Hasonló szép kihívásokat és gazdagító programokat kívánunk 2021-ben is! Az új évben is várjuk a hivatáskeresésük, életpályája-tervezésük kapcsán felelősen gondolkodni vágyó, támogatást igénylő fiatalokat és családjaikat!