A Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Főosztályának munkatársai vettek részt szakmai napon Központunkban.
A program célja többek között az volt, hogy a hivatal szakemberei közvetlen tapasztalatot szerezzenek az intézetünk által kínált azon szolgáltatásokról, amelyek kiemelten a sajátos nevelési igényű és a megváltozott munkaképességű fiatalok támogatására épülnek.
A nap folyamán a résztvevők öt workshop keretében ismerkedhettek meg a központ szakmai programjaival: kipróbálhatták az Erre születtem és az SNI: Érted megértem képzések gyakorlatait, saját élményt szerezhettek a munkadiagnosztikai eszközök és a KÉpeK építőkészlet kipróbálásával, valamint bepillantást nyerhettek az egyéni tanácsadási folyamatunkba.
A programok kapcsán sikeres párbeszéd bontakozott ki a két intézmény munkatársai között, melynek célja a közös együttműködés folytatása a speciális támogatást igénylő fiatalok elhelyezkedési esélyeinek javítása érdekében.