Vác legendás szerzetesére emlékezünk

20 éve hunyt el Anzelm atya

P. Szabados Imre Budapesten született 1907. szeptember 18-án. Gyermekkorát Vecsésen töltötte. Budapesten a felsőkereskedelmi iskola elvégzése és az érettségi után péknek tanult. 1928-ban lépett be a ferences rendbe, 1933-ban szentelték pappá. 1937-ben a Magyar Szentföldre került, szentföldi biztosnak. A Hűvösvölgyben lévő múzeumban a Szentföldről érkezett tárgyakat rendezte. Ezekből kiállításokat rendezett, tablókat készített, hogy minden érdeklődő számára tanulságos és vonzó legyen a múzeum. Majsai Mórral közösen írták meg az 1944-ben megjelent Szentföldi múzeumunk kalauzát. 1937-ben Anzelm képzőművészeti kiállítást is rendezett.

Az örökké kíváncsi szellemű, gyakorlati beállítottságú pap megtanulta a nyomdász szakmát is. 1942-ben betűszedősegéd, négy évvel később pedig sokszorosító mester lett. 1946-50 között, kis megszakítással a váci kolostor (ma Piarista Kilátó Központ) épületében működött Kapisztrán nyomda művezetője, azaz aligazgatója volt; a fizikai munkásokkal, a laikus testvérekkel együtt dolgozott. A lelkipásztori tanítás és a nyomdászat kapcsolódott össze a második világháború után megjelent műveiben. Gyermekek számára készült 1948-ban a Mintha Jézus lennék… gyónási-áldozási kiskalauza. Ugyanekkor jelent meg a Kereszténység és az élet: tíz képben, majd a Tizenkét könyörgés a Szentlélek Úristenhez. A biblia-órák megtartását segítette az Evangéliumi kronológia: Jézus Krisztus … élete a négy evangélium szerint című könyve, amit Pataki Arnold útmutatása alapján állított össze – 1950-ben nyomtatták Vácott. Az isteni szeretetről még idős korában, 1996-ban is jelentetett meg könyvecskét „A láthatatlan látható” címmel. A tízparancsolatról írt „Szikla alap – A krisztusi erkölcs” című füzete több kiadást is megélt. (A tízparancsolatról már 1938-ban jelent meg füzete: Mutass utat, adj boldogságot! A tízparancsolat képekben) A boldog házasság című munkáját pedig 1998-ban publikálta. Viennay Szent János életéről a Hiánycikk: A szeretet címmel írt.

A váci híveket 1948-tól gondozta óriási nyitottsággal, szeretettel és jósággal.

Az 1960-tól az egészséges életmód és a táplálkozás, a gyógynövények is érdekelték. A betegségek gyógyításának egyik útját találta így meg. 1962-től gyermekgyógyászattal, ingázással is foglalkozott. Messzi vidékekről is érkeztek hozzá betegek.

1948-től halálig élt Vácott, a váci kolostorban. 1970-től 1994-es nyugdíjazásig plébánosként tevékenykedett. Életének egyik fő célja, az ő személyes küldetése a templom felújítása és történetének bemutatása volt. Vác város és a ferences templom történetéről, töredékeikben ma is felelhető történelmi tablókat készített.

A Kereszténység és az élet című füzetének előszavában írta:

„Tanuljunk, hogy taníthassunk! sajnos – kevesek jelszava.” […] „De ne elégedjünk meg az ismeretekkel. Tettekből áll az élet. Ha a cselekvés hiányzik, a legnagyszerűbb gondolatok is eltűnnek és megsemmisülnek. Ma különösképpen vigyáznunk kell a több krisztusi cselekvésre”.

 

Fábián Borbála

Felhasznált irodalom