• 2022-07-20

A központunk digitális alkotóműhely koordinátora, Czoch András ‘Cook’ vezette Maros Robo Team nyerte meg a World Robo Olympiad (WRO) Hungary döntőjét.

Nyolcvan csapat 240 fiatalja között bizonyult szenior kategóriában hazánk legjobbjának a Maros Robo Team gárdája a WRO Hungary győri döntőjén. A fiúk, akik a Tatabányán megrendezett elődöntő után úgynevezett szabadkártyás továbbjutással kerültek be a nemzeti döntőbe, a győzelemmel elnyerték a jogot, hogy Magyarországot képviseljék az őszi dortmundi világbajnokságon.  A csapatról szólva Czoch András Cook alapító elmondta: a fiúk 2018. óta résztvevői a WRO Hungarynak, a mostani győzelmet egy junior kategóriában elért második illetve harmadik helyezés előzte meg.

„Sajnos a pandémia miatt elmaradtak a személyes jelenléttel zajló versenyek, ezért a csapat idén állt újra össze, hogy immár szenior korosztályban bizonyítsanak. Közel 200 órás felkészülés, építés, programozás, gyakorlás meghozta gyümölcsét, azaz a kupát. Mindezt úgy, hogy közben a csapattagok közül többen nyelvvizsgáztak, emelt szintű érettségit tettek. Nagy büszkeség, hogy Dortmundban a Maros Robo Team képviselheti hazánkat a világbajnokságon.”

Ezúton is gratulálunk és sok sikert kívánunk a VB-re készülő csapatnak!