• 2023-06-15

A tanéven átívelő programban 33 fiatal vett részt.

Személyes élménybeszámolóval, az elkészült alkotásokat bemutató interaktív mini kiállítással készültek a  „Tehetség-életpálya tervezése digitális alkotópedagógiával” elnevezésű Digitális alkotóműhely foglalkozás-sorozat résztvevői a tanéven átívelő programot záró Szülői alkalomra.

A Piarista Kilátó Központ legmodernebb eszközökkel felszerelt alkotóműhelyeiben heti rendszerességgel megvalósult program keretében a résztvevő felső tagozatos és középiskolás fiatalok két saját projektet valósítottak meg. A Green Smart City – az élhető város, valamint a Kilátó Életpálya Elemkészlet (KÉpeK) – avagy építsd meg a jövődet! elnevezésű alprogramok során a diákok sajátélményt szerezve erősödhettek meg azokban a kompetenciáikban, amelyeket a foglalkozás-sorozatot megelőző bemeneti mérések során a Kilátó szakemberei fejlesztendő kompetenciaterületekként azonosítottak. A kötetlen hangulatú szülő találkozón a résztvevők megtekinthették, és működés közben ki is próbálhatták a gyerekek által készített alkotásokat. A találkozón bemutattuk a programról készült, annak célját, eredményeit összefoglaló kisfilmet is. 

A program a Nemzeti Tehetség Program NTP-INNOV-22-0135 azonosítószámú, Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása című pályázatában elnyert 3,4 millió forintos támogatásból, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg.