IMG_3000-2

Összefoglaló kisfilm az ORIENT Activity projektről

A trilaterális együttműködésben, az Erasmus+ keretében megvalósult projekt eredményeit összegeztük.

Jógyakorlatok_gyűjteménye_borító

Elkészült az ORIENT Activity projekt jógyakorlat gyűjteménye

Gyűjteményben összegezték életpályatervezéssel, illetve az elsősorban szakképzésben tanuló fiatalok munkaerőpiaci beillesztésével kapcsolatos jógyakorlataikat az ORIENT Activity résztvevői.

IMG_2939-2

Két képzési nappal zárult az ORIENT Activity projekt

A szegénység témája köré épült az Erasmus+ pályázat keretében megvalósult trilaterális nemzetközi együttműködés kétnapos záró alkalma.

DSC02114

ORIENT Activity – Tudásmegosztás 2.0

Az Erasmus+ keretében megvalósuló projekt második tudásmegosztó napján a kreatív eszközök és módszerek kerültek fókuszba.

OA1_03

Belső képzés az ORIENT Activity jógyakorlataiból

Saját élményt szerezve ismerkedhettek a Piarista Kilátó Központ kollégái a Tandem n.o.-nál szerzett gyakorlatokkal.

286655153_703114190913825_1092389695144766028_n

Orient Activity – Újabb jógyakorlat-megosztás, ezúttal Marosvásárhelyen

Az Erasmus+ keretében létrejött program kapcsán ezúttal Marosvásárhelyen jártak a Kilátó kollégái, ahol a komáromi Tandem n.o. szakemberivel együtt ismerhették meg a Caritas Iránytű a munka világába című programjának módszereit és jógyakorlatait.

Moson_2

O/N pályaorientációs program – ezúttal Mosonmagyaróváron

A programmal ezúttal a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 9., 10., és 11. évfolyamának fiataljaihoz érkeztünk 2022. május 27-én.

DSC00504

O/N PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP


2022. április 8-án O/N Pályaorientációs Napot szerveztünk a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda felső tagozatos diákjainak.

zarokep_orient_vid

Zárult az ORIENT Activity projekt első képzése


Négy nap, három ország, huszonegy szakember – közös gondolkodás, megoldáskeresés és tapasztalatcsere a pályaorientációs módszerek kapcsán a szakképzés tekintetében.

Galéria_01

Nemzetközi tapasztalatcserével a szakképzésért

Négynapos képzés valósul meg augusztus 16-19. között központunkban a nemzetközi ORIENT Activity – Pályaorientációs jó gyakorlatok cseréje a szakképzésben elnevezésű projekt keretében.

meeting_foto_crop

Közös projektben a szakképzésért


A mentori tevékenység, a pályaorientációs jó módszerek és eszközök, életpálya-tervezési kompetenciafejlesztés, tudásmegosztás – többek között ezen vezérfonalak mentén zajlott tovább a közös munka a nemzetközi projektünk legutóbbi találkozási alkalmán.

Erasmus_logo_kiskephez

Új projekt, nemzetközi partnerségben

Fontos közös, a hazai és európai szakképzés fejlesztéséhez kapcsolódó nemzetközi projektünk indult el a Tandem, n. o. Oktatási kutatóközponttal és a Caritas Alba Iulia-val.